kicsikezek

2016. április 30., szombat

Szép kövek, ihletett

Örömömre ma időt engedtem a rajzra. Találkoztam tegnap rajztömbvásárlás közben egy volt osztálytárssal, aki papírárus lett, és jó volt megérezni a pillanatnyi régi művészeti iskola szelét. Néha olyan sok egy nap, egy nap előre, talán azért is írtam sorokat a rajzra.
Kövek ihlette alkotások.
Hiszen napok, hónapok óta verte az eső, fújta a szél, a napsugár melengette, szárítgatta.

2015. december 13., vasárnap

A tél remekei

Mostanában igazán bánom, hogy miért nem lettem tanár, orvos, vagy pszihológus, hogy betegeket gyógyíthassak, gyerekeket nevelhessek, hogy örömre leljek. Mindenképpen most némi szerencsemalacot festegettem, álmaimat egy kiskőre. Indulásból a téma az volt, hogy mindegy, mit, csak rózsaszín legyen. Már elődeim próbáltak pár kedves képet, ötletet megosztani remekeikből, így köszönöm nekik. Újdonság, hogy átlátszó körömápoló lakkal átfestettem, úgymond fixáltam a szineket. A zöld négylevelű, vagy szives levelek illenének ide. Soron következő boldog kavicsfestő ismerőseimnek szeretettel osztom meg, és minden nevetni, örvendeni tudó emberkével. Jah, meg a hóemberek is a tél mosolyai. Az, hogy varjú, vagy sárgarigó a kő tudja, aki rendesből, tényleg fekete.

Ne aggódjatok mibe öltözzetek, .. jutott eszembe reggel, és nagymama, aki sose szerette, és határozottan megszidott - jól tette - , ha harangszókor, ami egy tisztelet, tükörben cifrálkodtunk, fésülködtünk. Mint ahogy a hóember is tavasszal elolvad.

Ne rakjunk durva foltot a régire, mert kiszakad az anyag - Mt. jut eszembe, így újra elengednünk kellene a régi, halványodó sérelmeket, és felidézni minden-minden csepp kedvességet, meleget adó emléket. Köszönök utamon minden nevelő, jó szót, jó humort, és szigort.

2015. november 8., vasárnap

jelenlét

Gyógyulok, javulok. Nagyon jó, vélhetően a kenőcs a kézduzzanaton, apad a gyógyításhoz szükséges kézhúzás stressze. Nah, most a gyógytorna következik. Természetesen erőltetni kellene a kezet, a csuklót, ami fájdalommal jár. Nem tudom valaha fogok-e tudni szépen sepregetni, és a szeretettel alkotott szép izéken port törölni, miközben rádiót hallgatok, őket rajzolni, tán csak majd a Mennyben.

De valahogy úgy történik, hogy a jobb kéz megsimogatja szegény bal kézt, de fordítva is, mert mindkettő ügyes.

Mi történik közben? Fel kell állni, apró öröm a javulás minden perce. Soha nincs egy jól vágó kis késem, mire potom áron veszek egy ebédhez való, szeletelni való kis, aprót.

Végre van. Annyira jó, kis szerszám, hogy végre vág, megsebzi a dolgos kéz hüvelyk ujját. Ezután, hogy finom konzervhallal citromot ennék, már csak a mesékben van, hogy a finom citrom felcsípi a dolgos hüvelykujjam. Fertőtlenít netán?

Nah, mármost facebookozni se tudok a dolgozó kézzel. A gyógyuló kéz segít. Mert minden valahogy a játékból, szeretetből lesz. Pityegni kezd a gyógyuló kéz a telefonon. Megerőltető, de a gyógyulás fájdalma ez.

A kisgyereknek minden tiszta. Így eshet, hogy gyógytorna gyanánt már az orrocskám is piszkálni tudom. Mozognak az ujjacskák. :o) Higgyék el, ez is kegyelem!

ÁLDJON az Isten minden gyereket, akiktől kis titkokat tanulunk, miközben ők tanulnak felnőtté válni.

Kis idő múlva, hogy a gyógyulást figyeljem megpiszkáltam a jobb ujjammal a zorrocskám. Á, nem ugyanaz. Nagyon nehéz a kézmozgás, a csuklómozgás, az erőkifejtés a gyógyuló ujjal. Hálás vagyok mindezért. Természetesen nem illendő, de minden játék, minden, még a séta is egy gyógyulás számomra.