" toprongyosok "

     Kilencedik éve, hogy újra Budapesten jártam. Vittem egy elsőnek szerkesztett karácsonyi Csengettyűt, de talán a dupla lapost is, a Zarándoklat utánit. Találkoztam néhány szabad, szegény emberrel, napjaikat a parlamenti épület fái, alacsony fenyői alatt aludták át biztonsággal. Adtam nekik a jóval elmúlt karácsonyi számból, elfogadták. Szabad, hideg, friss, őszinte volt az időjárás szele.
   Amikor ott dolgoztam, 1995 táján, el akartam menni a Sziklabarlangot megnézni, kis, hazai hely a rengetegben. Belépőre összegyűjtöttem az aprót, jó marokkal. Késve értünk Tamással, s tán azt hívén, hogy csúfolkodunk, vagy épp zárórára járt az idő, csak a szépen világított előteret láttam.
A szegénynek elég öröm a fiatalsága, a seprű nyele mellett.
Évek elteltével ennek a barlangnak egy kis mosolya eljött, és kárpótolva éreztem magam, ja és akarom mondani, hogy ugyanezt a sok aprót egy várakozó, vidám lelkű embernek adhattam az Őrs vezéren, aki emberséggel fogadta.
   Kis emberség született bennem.
   Anno - Ószövetség.

Gömbölyű a világ

A Holdat szemlélve csendes esti szieszta.
A következő napokban pótoljuk, ami máról elmaradt. Elég a napnak a maga baja.

Ma is egy nap volt. Ma volt az a nap, amit a múltban annyira vártunk. Vagy hétfőn , amikor falura jártam és addig aludtak a kavicsok.