Mostanában igazán bánom, hogy miért nem lettem tanár, orvos, vagy pszihológus, hogy betegeket gyógyíthassak, gyerekeket nevelhessek, hogy örömre leljek. Mindenképpen most némi szerencsemalacot festegettem, álmaimat egy kiskőre. Indulásból a téma az volt, hogy mindegy, mit, csak rózsaszín legyen. Már elődeim próbáltak pár kedves képet, ötletet megosztani remekeikből, így köszönöm nekik. Újdonság, hogy átlátszó körömápoló lakkal átfestettem, úgymond fixáltam a szineket. A zöld négylevelű, vagy szives levelek illenének ide. Soron következő boldog kavicsfestő ismerőseimnek szeretettel osztom meg, és minden nevetni, örvendeni tudó emberkével. Jah, meg a hóemberek is a tél mosolyai. Az, hogy varjú, vagy sárgarigó a kő tudja, aki rendesből, tényleg fekete.
Ne aggódjatok mibe öltözzetek, .. jutott eszembe reggel, és nagymama, aki sose szerette, és határozottan megszidott - jól tette - , ha harangszókor, ami egy tisztelet, tükörben cifrálkodtunk, fésülködtünk. Mint ahogy a hóember is tavasszal elolvad.
Ne rakjunk durva foltot a régire, mert kiszakad az anyag - Mt. jut eszembe, így újra elengednünk kellene a régi, halványodó sérelmeket, és felidézni minden-minden csepp kedvességet, meleget adó emléket. Köszönök utamon minden nevelő, jó szót, jó humort, és szigort.
