Gyógyulok,
javulok. Nagyon jó, vélhetően a kenőcs a kézduzzanaton, apad a gyógyításhoz
szükséges kézhúzás stressze. Nah, most a gyógytorna következik. Természetesen
erőltetni kellene a kezet, a csuklót, ami fájdalommal jár. Nem tudom valaha
fogok-e tudni szépen sepregetni, és a szeretettel alkotott szép izéken port
törölni, miközben rádiót hallgatok, őket rajzolni, tán csak majd a Mennyben.
De valahogy úgy történik, hogy a
jobb kéz megsimogatja szegény bal kézt, de fordítva is, mert mindkettő ügyes.
Mi történik közben? Fel kell állni, apró öröm a javulás minden perce. Soha
nincs egy jól vágó kis késem, mire potom áron veszek egy ebédhez való,
szeletelni való kis, aprót.
Végre van. Annyira jó, kis
szerszám, hogy végre vág, megsebzi a dolgos kéz hüvelyk ujját. Ezután, hogy
finom konzervhallal citromot ennék, már csak a mesékben van, hogy a finom
citrom felcsípi a dolgos hüvelykujjam. Fertőtlenít netán?
Nah, mármost facebookozni se tudok a dolgozó kézzel. A gyógyuló kéz
segít. Mert minden valahogy a játékból, szeretetből lesz. Pityegni kezd a gyógyuló kéz a telefonon.
Megerőltető, de a gyógyulás fájdalma ez.
A kisgyereknek minden tiszta. Így eshet, hogy gyógytorna gyanánt már az orrocskám
is piszkálni tudom. Mozognak az ujjacskák. :o)
Higgyék el, ez is kegyelem!
ÁLDJON az Isten minden gyereket, akiktől kis titkokat tanulunk, miközben
ők tanulnak felnőtté válni.
Kis idő múlva, hogy a gyógyulást figyeljem megpiszkáltam a jobb ujjammal
a zorrocskám. Á, nem ugyanaz. Nagyon
nehéz a kézmozgás, a csuklómozgás, az erőkifejtés a gyógyuló ujjal. Hálás
vagyok mindezért. Természetesen nem illendő, de minden játék, minden, még a
séta is egy gyógyulás számomra.
